Az új otthonteremtési támogatás hatása még nem érezhető a felújítási hiteleken, de a használtlakás-vásárlási hitelek ismét a korábbi csúcsok közelében zártak. A szakértő szerint nem egyszerű a pályázási folyamat.
Még nem látszik a hatása a kormány legújabb otthonfelújítási támogatásának a banki hitelezésben – kommentálta a Magyar Nemzeti Bank friss adatait Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi tagozatának elnöke. Júliusban ugyanakkor a korábban látható trendeknek megfelelően kismértékben emelkedett a bankok által felújításra nyújtott hitelek összege. Ez azonban még nem lehet az új otthonfelújítási támogatás eredménye, mert a rendkívül összetett pályázati folyamat miatt júliusban még nem lehettek jóváhagyott banki hitelek ebben a rendszerben – tette hozzá.
Juhász Attila szerint ugyanebből az okból még az augusztusi adatokban sem számíthatunk érdemi emelkedésre a felújítási célú hiteleknél, de szeptemberben és az azt követő hónapokban már igen, hiszen a támogatás nagyjából felét kamatmentes hitelként nyújtja az állam.
A felújítási hitelek mellett újra rekordmagasságban zárt az egy hónapon belül jóváhagyott használtlakás-vásárlásra nyújtott hitelek összege is, amely elérte a 108 milliárd forintot.
Juhász Attila szerint azonban ez csak nominálisan rekordközeli eredmény, reálértelemben még nem értük el a 2021-es rekordszinteket, ennek tulajdonítható, hogy a használtlakás-piacon továbbra sem tapasztalható az akkori pezsgés és az általános áremelkedés.
A felújítási hitelezés mértéke 4,7 milliárd forint volt júliusban, ami továbbra is elmarad az elmúlt három év kiemelkedő időszakaitól,
hiszen 2021-ben és 2022-ben is voltak olyan hónapok, amikor az ilyen célra megítélt hitelek összege havonta meghaladta, vagy megközelítette a 10 milliárd forintot. Juhász Attila szerint az új otthonfelújítási támogatás 108 milliárd forintos kerete idővel ennél komolyabb változást hozhat a piacon, erre azonban a jelek szerint még várni kell.
A támogatásról sokan gondolták, hogy a 2023-ban elmaradt felújítások, illetve a rendkívül kedvező konstrukció miatt a keret gyorsan kimerül majd, erről azonban nincs szó. Az Újház Zrt. országos tanácsadó csoportja mintegy ezer pályázatírási folyamatot indított el az elmúlt hetekben, ennek tapasztalatai alapján pedig az látják, hogy a sikeres pályázás az érintettek (megrendelők, energetikusok, kivitelezők, építőanyag-kereskedők, bankok és pályázatírók) nagy száma miatt kifejezetten nehéz feladat.
Emiatt lehetséges, hogy az első két hónapban a teljes támogatási keret kevesebb mint negyedére érkezett igény, és az elbírálás során ezeknek a kérelmeknek a többsége is hiánypótlásra szorul majd. Emiatt ma még van idejük mindazoknak, akik most kezdenek el 1990 előtt épült családi házak energiahatékonysági beruházásain gondolkodni, de számítani kell rá, hogy a kérelmek befogadása idővel felgyorsul.
A pályázati tanácsadó csapat tapasztalatai alapján elmondható, hogy egy átlagos pályázathoz legalább húszféle különböző dokumentumot kell benyújtani, jellemzően 70-80 oldalas terjedelemben. Ennek beadása sem megy zökkenőmentesen, egy késznek gondolt pályázati csomag átvétele ma még egy-két órát vesz igénybe az MFB Pontokon, de ez az idő a kialakuló rutinok miatt egyre csökken.
Bonyolítja a helyzetet, hogy a pályázók jelentős része egyszerre több energiahatékonysági beruházást akar elvégezni, ezért bonyolultabb a tervezés, és több kivitelezővel kell szerződni.
Az Újház tanácsadó csoportjával már együttműködő ezer pályázó 59 százaléka szeretne homlokzati hőszigetelést elvégezni, 57 százalékuk cserélné ki a nyílászárókat, 48 százalékuk akar fűtéskorszerűsítést, 37 százalékuk pedig födémszigetelést megrendelni. Ezek különböző szakterületek, sokszor nem egy fővállalkozóval kell szerződni, és az építőanyag-beszerzés is gondot okozhat, mert csak a kulcstermékek támogathatók, ezek listája pedig a mai napig folyamatosan bővül.
A pályázatíró szolgáltatás tapasztalatai alapján az látszik, hogy az érdeklődők több más beruházást is szeretnének összekapcsolni a támogatható energiahatékonysági munkákkal. Az érdeklődők
Ugyancsak jellemző tapasztalat, hogy az építőipari kivitelezők nincsenek hozzászokva a szigorú adminisztratív elvárásokhoz. „Gyakran halljuk, hogy ők nem adminisztrálni, hanem dolgozni akarnak” – mondja Juhász Attila.