Gyorsult a lakbérek egy éve tartó emelkedése januárban: országosan 1,9, Budapesten 2,4-kal nőttek a lakásbérlés díjai az előző hónaphoz képest. A fővárosban az egy évvel korábbi mélypontot 15,7%-kal haladták meg a kínálati díjak, ezen belül a pesti belső kerületekben volt a legnagyobb (16,2%) a növekedés.
Az országos lakbérindex 2022 januárjában emelkedett először a 2020. januári csúcspont fölé, a budapesti azonban továbbra is elmaradt attól – olvasható a KSH jelentésében.
A Covid19-járvány okozta 2020-as visszaesést követően 2021 februárjától töretlenül növekednek a lakbérek. 2022 januárjában az előző hónaphoz mérten országosan 1,9, Budapesten 2,4%-kal nőttek a kiadó lakások bérleti díjai.
Az előző év azonos időszakához képest országosan 15,1, Budapesten 15,7%-kal emelkedtek a lakbérek, az országos index a 2015. évi bázisidőszak 146, a fővárosi pedig 139%-át tette ki. Előbbi idén januárban haladta meg először, utóbbi viszont továbbra sem érte el a 2020. januári csúcsot.
A főváros valamennyi kerületcsoportjában nőttek a kínálati lakbérek az előző hónaphoz képest, a leginkább (egyaránt 3,0%-kal) a budai egyéb és a pesti külső kerületekben. A pesti átmeneti és a budai hegyvidéki kerületekben átlagosan 2,3, illetve 1,3%-kal emelkedtek a bérleti díjak, a pesti belső kerületekben pedig a legkevésbé, 0,9%-kal.
Az egy évvel korábbi mélyponthoz mérten Budapesten átlagosan 15,7%-kal magasabb lakbérért hirdették meg a kiadó lakásokat 2022 januárjában. Az utóbbi egy évben a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb növekedés (16,2%). A budai hegyvidéki és az egyéb kerületekben 15,6, illetve 13,8, a pesti átmeneti kerületekben 13,6%-kal emelkedtek ez idő alatt a díjak, amelyek változatlanul a pesti külső kerületekben nőttek a legkevésbé (11,5%-kal).
A lakásbérleti piac nagyvárosokban történő koncentrációját és azon belül a főváros erőteljes túlsúlyát egyértelműen tükrözi a számításokhoz figyelembe vett hirdetések megoszlása. Az arányokban továbbra sem történt érdemi elmozdulás: a 2022 januárjában figyelembe vett hirdetések 62%-a fővárosi, 24%-a megyei jogú városban lévő lakásra vonatkozott.
A 2022 első hónapjában meghirdetett kiadó lakások alapterülete Budapesten átlagosan 54, a megyei jogú városokban 56 m2 volt. A kisebb településeken – a nem megyei jogú városokban és a községekben – általában nagyobbak a kiadó lakások, átlagos alapterületük januárban 61 m2 volt. A legnagyobb, átlagosan 70 m2-es albérleteket továbbra is Pest megyében hirdették.
A főváros dominanciája miatt a megfigyelt hirdetések túlnyomó többsége (94%-a) többlakásos épületben lévő lakásokra vonatkozott, a fennmaradó 6,3% esetében családi házakat hirdettek meg. Budapesten a kiadó lakások mindössze 2,9%-a volt családi ház. A fővárosban a hirdetések 41, országosan 43%-a származott magánszemélyektől 2022 első hónapjában.