Egy lakás kiadása a tulajdonos és a bérlő oldaláról nézve is kockázatos lehet, hiszen előbbi a saját tulajdonába enged be idegeneket, míg a beköltöző joggal várhatja el, hogy amiért fizet, azt nyugodtan használhassa. Azonban míg a kiadót számtalan jogszabály védi, addig a bérlőt már jóval kevesebb, és közülük sokan érzik úgy; amellett, hogy szinte az egész havi fizetésüket a lakhatásra költik, még irreális elvárásokat is teljesíteniük kell.
Hallhattuk már, hogy külföldön némiképp másként működik a lakásbérlés, és úgy tűnik, egyes országokban jóval könnyebb dolguk van a fizetett ingatlanban élőknek. Viszont ezért a nyugalomért sokkal több elvárásnak kell megfelelniük, mint nálunk, például teljesen természetes, hogy hivatalos iratokkal kell igazolniuk, hogy van munkahelyük, így fizetőképesek. Egy budapesti ingatlanközvetítő irodában elmondták a Díványnak, hogy ez hazánkban is egyre gyakoribb, bár a bérlők még nem nagyon szoktak hozzá, sőt van, aki felháborodik rajta. De nem csak ilyen indokolt kérésekkel találkoztak, ennél sokkal hajmeresztőbbekkel is.
Azt már természetesnek vesszük, hogy leírják a hirdetésben, tilos a dohányzás a lakásban, vagy hogy nem szabad kisállatot bevinni, de időnkét más kérések is vannak.
Ingatlanos szakértőnk elmondta, hogy a leggyakoribb probléma a kiadó és a bérlő között a tulajdonos bejárása a lakásba. Van, ahol abban már az elején megegyeznek, hányszor és milyen módon tekintheti meg az ingatlan állapotát a tulajdonos, de volt már olyan kiadó, aki kikötötte, csak annak adja ki a lakását, aki belegyezik abba, hogy bármikor megjelenhet nála, sőt akkor is bemehet szétnézni, amikor a bérlő nincs ott. Ez ellen a bérlő jogilag azonban tud védekezni, mivel a törvény tiltja a szükségtelen zavarást, így ha zaklató és visszaélésszerű a bejárkálás, akkor feljelentést tehet, mivel ezzel – ha nincs leírva a szerződésben – akár bűncselekmény is megvalósulhat.
Egyre többször fordul elő a hirdetésekben az a kérés, hogy a jelentkezőnek meg kell mutatnia a közösségi oldalakon szereplő profilját. Ezt ugyan nem tiltja a törvény, hiszen aki kiadja a lakását, az eldöntheti, milyen információk birtokában teszi ezt meg, de a legtöbben felháborodnak rajta, mivel úgy érzik, hogy ezzel a magánéltükbe kívánnak betekinteni.
Olyan hirdetést is találtunk, amelyben azt kérik, hogy nagyobb terjedelemben írjanak magukról, sőt azt is árulják el, miért akarnak lakást bérelni, és miért pont az ő ingatlanjukra esett a választásuk, vagyis egyenesen megpályáztatták a jelentkezőket.
Más amellett, hogy elmondta, a kiadó lakása dohányfüst- és kisállatszőrmentes, hozzátette, hogy hús sem volt még a lakásban, valamint kiemelte, hogy vegetáriánusbarát és spirituális beállítottságú személyt keres.
Vannak, akik leírják, kizárólag a fényképes jelentkezésekkel foglalkoznak, míg mások azt is elvárják, hogy bérlőjük „kifejezetten csinos” legyen.
Volt olyan, aki már a hirdetésében leírta, hogy nem akarja mások élettörténetét meghallgatni, és a pótapa szerepét sem kívánja betöltetni, így a leendő bérlője kímélje meg őt a magánéleti problémáival. Bár ez viccesen hangzik, feltehetően arra vonatkozik, hogy semmilyen kifogást nem fogadnak el, ha nem tud majd időben fizetni a bérlő.
Hallani olyan óhajokat, hogy milyen jó lenne követni a külföldi példát, hiszen, ha ott megkötnek egy szerződést, és rendesen fizetnek, akkor nem zaklatják a bérlőket. Ez azonban nem mindig van így.
Egy nő leírta például, hogy a teljesen elfogadható és érthető elvárások mellett azt is szabályozták, milyen maximális hőmérsékletre lehet állítani a meleg vizet, fűtést nem használhatnak, pontosan milyen időközönként szabad főzniük, és ezek mellett még azt is tűrjék el, hogy a lakást 24 órás felügyelettel figyelik majd.